Végre itthon!

Éjjel megint fagy volt, s a egyáltalán nem úgy tűnik, hogy ki fog sütni a nap. Mégis teljesen boldog vagyok. A Nagyfaluban ilyenkor már tócsába menően depressziós voltam, torkig érő halálvággyal, reszketős halálfélelemmel, egyéb nyalomságokkal.
Viszont most végre itthon vagyok!
Ha Kobold nem erőszakoskodik, még ki tudja, meddig húztuk volna a Nagyfaluban. Minden nap rosszabbul fizikailag és lelkileg. Én például több, mint tíz kilót híztam, Kobold meg elfelejtette, milyen érzés jóízűen enni. Így aztán Ő olyan lett, mint a vonatfütty, én meg feszt undorodtam a rámrakódott hájaktól.
Életkedvünk se volt szivet-lelket derítgető, az utolsó napokban már mindketten úgy ébredtük, mint ki egész éjjel követ tört, s a hányingerig fokozódott mindez, mire bejutottunk a munkahelyünkre. Nagy cucc, bejutni! két villamosmegállónyira volt. Csakhogy közben mivel mindennel találkoztunk: utcára hajigált, ócska ágybetéttel, kiborogatott kukákkal, kunyoráló hajlékalanokkal, továbbá rohadalomsok autóval, a belőlük áradó bűzzel és a Nagyfalu sajátos, nagyvárosi szürke levegőjével.
Mondtam is Koboldnak, tök feleslegesen szellőztetünk, kintről nagyobb büdi jön be ...
Ebben a rút, spleen-es hangulatban életmentő volt az a két sorozat. Az egyik A viktoriánus farm - épp most lett vége. A másik a River Cottage így+így+úgy+úgy. Tehát tavasszal, és peca és kúra.
Innen-onnan: tehát erdőből-mezőről-útszélről-tengerpartról, továbbá házikertekből begyűjtött
ÉLŐ nyersanyagokból szenzációs, ÉLŐ étkek. Élő élet. Nem vegetálás, hanem ÉLET!
Valszeg a River Cottage és A vikoriánus farm volt, ami felgyorsította a folyamatot: gyerünk haza!
Hiszen van nekünk egy tüneményes kuckónk Dunaegyházán. Van benne minden, ami kellhet: például ágy, ami kényelmesen kemény és sima. Ágynemű: csodáspuha tollas párnák. Van szekrény és szőnyeg (szőnyegek padlón és falon). Van konyha, berendezve: sokéves munkával összegyűjtögetett, sajátos stílusú tányérok, bögrék. Edények és gépek. Van fürdőszobánk, benne melegvízzel. Aztán van egy kertünk. Kicsinek tűnik, de azért el tudok benne veszni pár órára, amikor a gazokkal csatázom.
Vannak fáink, még meg sem számoltam, mennyi. Van fenyőnk és tujáink és borókánk. Van diófánk, aztán alma, barack, meggy, cseresznye, körte, szilva. (Mi meg nem kevés pénzért vásároltuk Nagyfaluban az ismeretlen eredetű, ismeretlen módon kezelt gyümölcsöket. S most nem tudok nem dühös lenni, mert amikor tavaly nyár végén itt hagytam a kuckót, merő kényszerből, volt egy pasi az életemben, akinek számos kellemetlen tulajdonsága közül a listavezető az erőszakosság volt. Nyájasan csinálta az isteadta, mégis erőszakos volt. Így azután leszüretelve az épp termőre fordult fiatal szilvafát, az utazótáskányi szilvát felcipeltük a nyóckerbe, s ott, a pasi gázsütőjében, a pasi erőszakos utasításai által vezérelve cukor nélkül összetöppesztettük az egészet az egyötödére. Tökfeleslegesen pofázhattam, hogy kéne bele cukor, meg hogy én cukorral szeretem. A pasi ragaszkodott a "rusztikus" szilvalekvárhoz, így lett belőle tán 8 kisebb üveg szilvajellegű kenőcs. Nyányó. Enyőke.
OK, tudom, Szabolcsban tényleg cukor nélkül - is - teszik el szilvábul a liktáriumot. Ám ott van minimum hét szilvafa, van miből rusztikuskodni. Így maradtam én erre a télre szilvalekvár nélkül. S akkor most itt megfogadom: többé soha senki nem dumálhat bele abba, ami az én kompetenciám!)
Mindegy, boldog vagyok, s ez a lényeg!
Kobold tényleg egészen erőszakos lény bír lenni, ha úgy érzi.