No, túl vagyok egy izzasztó rohanáson. Végigloholtam a falut, egészen a túlsó végéig, eleséget beszerezni a tesóknak: kutyáknak, kacsáknak, tyúkoknak. Nem említettem, egy macska is él velem, Cirmos, aki Édesanyám hagyatéka. Öregecske már, de azért ezen a tavaszon is megajándékozott két dobozlakóval. Velőtrázóan tudják hasogatni a papírdobozt, mert marhára ki kéne már jönni ... csak akkor dráma lesz, feszt azt kell néznem, mikor melyik kis dodzsem van a lábam alatt :)
Mindig így voltam-voltunk az állatokkal. Gyerek- és lánykoromban Pesten a harmadikon nem lehetett. Fiam születésekor kinyilatkoztattam, hogy egészséges testű-lelkű gyereket csak vidéken lehet nevelni. S lőn! vidéki lettem. Az állatoknak ott van helyük ebben történetben, h a magzatjaim mindig tudták, bárminő állatot hazahordhatnak: kicsit lapos békát, elárvult egérkölyköket, zacskós kismacskákat. Mindig tele voltunk kettő- meg négylábú testvérekkel. Gyönyörű történeteim vannak az egymás kölykeit szoptató kutyákról-macskákról ... :)
Most egy német juhász szukám van: Rachel, meg Frodó, a dalmata-pumi keverék kiskan. Ők aztán igazán tesók.
Mert egyszer csak azt vettem észre, h fölnőttek a magzatok, s mivel így neveltem őket, hát kirepültek. No, akkor tényleg és komolyan összetörtem. Sokáig-sokáig azt éreztem, már soha többé senkinek nem lesz rám szüksége. Ami szerintem egy normális érzés volt, amikor a három magzatot gyakorlatilag és ténylegesen egyedül neveltem fel.
S akkor tényleg keménynek kellett lennem! Nem ülhettem le, nem nyavalyoghattam.
A kedvenc történetem ezzel kapcsolatban az az időszak, amikor Móron laktunk átmeneti szálláson (hogy miért, azt inkább máskor). Addigra már megszereztem a kitudjahányadik szakmámat. EU pályázati szakértő lettem :) ÉS naponta 3-4 tárgyalást kellett lebonyolítanom Székesfehérvárott. S annyi pénzem nem volt, hogy bebuszozzak Fehérvárra. Most gondold el! hajnalban felkeltem az átmeneti szállón, kinyaltam magam, üzletiesre, aztán kiálltam a főútra és bestoppoltam Fehérvárra. Kora délután, mielőtt besötétedik, stoppal vissza. Ez két hónapig ment így. Sikerült egészen formásra lefogynom, már majdnem agársovány voltam :)
S mivel maximalista vagyok, s mindig mindenhez odateszem saját magamat is, a potenciális szerződő partnereimnél vállaltam, hogy elkészítem nekik a megvalósíthatósági tanulmányt. Gyönyörű volt! Advent első hetében ülök a fehérvári Ford-dealer igazgatói szobájában, irtó elegánsan és irtó kompetensen. Esszük az adventra kikészített szaloncukrot, szörnyű bölcselményeket mondok és írok. Aztán hálából kifuvaroznak a Ford Mondeo tesztautóval az autóbusz pályaudvarra, hogy haza tudjak menni Mórra .... az átmeneti szállóra, amiről persze ők nem tudtak :):):):) Jaj, most nagyon hangosan nevetek!
Azt az egyet engedd, hogy megállapítsam: nem érzem magam megtört léleknek. Való igaz, módszeresen rugdosott az élet, meg csapkodott is az ökleivel. Viszonylagos rendszerességgel emlegetem: akit Isten szeret, azt próbálja - hát énértem egyenesen rajong!:)
A megtörtség helyett inkább úgy jellemezném magam, hogy alkalmazkodó-lágy-befogadó-puha lélek vagyok, a tetejébe nőből!
Akit arra kényszerített az élet, hogy férfiként éljen. Valahogy ebből a szerepből van már elegem.
De úgy is mondhatom, ha lenne tököm, tele lenne, hogy feszt olyan paskókba botlom, akik úgy vannak velem, hogy jó lesz ennek a bivalyerős nőnek az árnyékában megbújni. Szándékosan nem írtam férfit, szándékosan paskót írtam. Írhattam volna farkast is, de most minek cifrázzam?
Tudod, az a nő vagyok, aki cafrangos idegekkel, remegő izmokkal-reszkető inakkal is mindig mindent végigcsinál.Aztán legfeljebb elbukik. De már megtanultam, ha bukom, nem szabad azonnal felpattanni. Először szép lassan a fél térdemre - szokni a fenti klímát ... aztán ha már erősebb vagyok, a másik térdemre ... s így tovább egész addig, míg megint fölé tudok magasodni a dolgoknak, aztán hadd fújja a hajam újra a szél.
Legnagyobb szenvedélyem az élet, s nem engedhetem meg magamnak, hogy ne éljem! Mert amíg életben vagyok, bármi megtörténhet ... S mindent ezzel a szenvedéllyel csinálok, néha túl is pörgök, elfeledvén, hogy a szervezetem már nem tizenhat éves :)
A szexhez való viszonyulásomról: utálom, hogy lila ködbe burkolnak mindent, ami az ember egyik elsőrendű örömforrásával összefügg. Vagy aljasul visszataszító tömegtermékké degradálják, vagy csillámporos-rózsálló nyálba-takonyba burkolják. S mindkettőtől elvész a lényeg. A két ember kölcsönös odaadása-befogadása-egybeolvadása, ha csak átmenetileg is.
Nem véletlen, hogy könyveim stílusa erotikus fantasynak nevezhető.
Jelölt kiadóm szerint az erotikám elegáns :):):):):):). Ezt az első kézirat olvastán mondta. A másodiknál pirinkót elrémült. Azt mondta, ő fenemód élvezte, de hát ... egy kicsikét .... pornográf. Nyugi, tudja ő, nem szándékosan malackodom, helye van annak, amit és ahogy leírok ... csak hát az ő kiadója leginkább veretes szépirodalomra szakosodott, meg lexikonokra. Kiröhögtem. Ha összejön, kiadom magánkiadásban. Tudom, teszteltem, igény van erre a fajta irodalomra. Igény van arra, hogy merjünk a szexusról őszintén beszélni, minden trágárság nélkül. Ha Eve Ensler megtehette a Vagina-monológokkal - én is megtehetem!
DE! mint korábban írtam, volt részem jó nászokban, tehát csak magáért a dugásért inkább nem ...
Nem az a nő vagyok, aki egy farokért mindent eldobál. Ahhoz a farokhoz (bocsáss meg, amiért így fogalmazok, így jön ki belőlem!) tartozzon egy férfi, olyan férfi, akinek a talpa alá tehetem a kezem. S még akkor is megfontolom, miről mondok le.
Egész életemben lázadtam minden ellen, amit rám akartak kényszeríteni. Akár a szüleim, akár a "létező szocializmus", akár a közerkölcs. Nem voltam szabados, nem ugráltam egyik ágyból a másikba. Csupán elfogadtam, amit megadatott.
A gyermekeimet is ebben a szellemben neveltem. S ne feledjük, a három magzatból kettő leány. És nem szorongtam, mi lesz ha fel kell világosítani őket :)
Amikor már éreztem, itt az ideje beengedni a beszélgetéseinkbe a szexualitást, volt egy pazar esténk. Hárman voltunk otthon. Fiam koleszban (ő megoldotta önnön felvilágosítását :), lányaim apja valamelyik kocsmában. Beszélgettünk a csibékkel, és az zakatolt bennem, hogy a fenébe tudom megértetni velük az óvgumi fontosságát? hiszen már volt AIDS.
Aztán jött a szikra. Felugrottam, kirohantam a konyhába, s a csibék visongó derültségétől kísérve szépen felöltöztettünk egy kígyóuborkát. Azóta is emlegetik. És megtanultak vigyázni magukra :)
Érdekes, hogy Egerből indultál. Éltem Heves megyében, Tarnaszentmiklóson. Akkor, abban az időben rohadt jó volt a tarnaszentmiklósi romáknak. Csináltam egy pártot, majd gyorsan rájöttem, nem politizálni akarok, hanem segíteni. Így lett egy saját, különbejáratú szeretetszolgálatom, aminek folyományaként volt gyerekkarácsony a templomban, mindenfelől összekoldult ajándékokkal. Mert azok a kiscsávók nem számíthattak ajándékra. Nyertem pályázatot az Autonómia Alapítványtól, s a programban résztvevő sok-sok cigány családnak lett konyhakerti vetőmagja, vetőburgonyája. Aztán másodosztályú naposcsibéket is koldultam egy heves megyei maszek keltetőtől, meg még tápot is hozzá. Munkákat szereztem a romáknak, hogy a polgármester azt mondta, ezért a faluért még ember nem tett ennyit, mint én.
Most pedig Szolnokon vagy. Szolnokhoz nagyon kellemes, frivol emlékek fűznek. Volt egyszer egy MÁV Járműjavító Művelődési Ház. S annak egy amatőr filmes csoportja. A csoportnak egy vezetője - akivel sokáig nagy szerelemben voltunk :) De hát ez már olyan nagyon régen történt. No, ő sem az az egyszálbélű cérnagiliszta volt :):):):):):)

Izgatott vagyok, mert a tesómat összehoztam a pesti kolléganőmmel. Ma találkoznak először személyesen, s nekem még a talpam is görcsöl az izgalomtól. Iszonyúan drukkolok nekik!

Továbbá lejárt a mosógép, még nem főztem, pisilnem is kell.
ÉS ki kell takarítanom a kuckómat, mert úgy néz ki, mintha egész héten buliztam volna egymagamban. Pedig csak dolgoztam, és esténként a skype-on tartottam a lelket a leendő szerelmespárban, bírják már ki szombatig. Végre eljött a szombat, még a végén lesz egy szabad estém :)
Hacsak ki nem találják, hogy iderohannak és csináljunk örömtüzek éjszakáját!

GYÓGYULOK! GYÓGYULOK! GYÓGYULOK!

Napok óta ásót lóbálva közlekedem a kertben, amit most azért nem mernék kertnek nevezni, inkább posványnak. Kikérem magamnak a márciusi havazást!
Miután őrült pénzeket költöttem irtó fontos zöldség- és fűszernövény vetőmagokra, s napi rendszerességgel izélgettem Hegedűst, hozná már a trágyát, ásózná már a posványt - hát leszakadt az ég. Most akkor ülök a meleg kuckóban, s feszült önelégültséggel lapozgatom a kis színes tasakokat: megint több cukkinimagot vettem, mint amennyit én magam - egész nyáron - elfogyasztanék, viszont merő előrelátásból beszereztem mindenféle futkosó-illatos virágmagokat is.
Aztán intézkedtem nyúlketrec, s a belevaló nyulak felől, tehát ha Isten velem, akkor jövő héten két selymes tapsifüles fog dombírolni a kamrában. És akkor még törhetem a fejem, hol fogom elszállásolni azt a húsz csirkét, amiből Húsvétra már rántani való lesz. Magammal sem tisztáztam, a kacsák hol fognak lakni... végülis nekik is van hely a kamrában, épp csak drótkerítésbe kell beruháznom, amivel elkerítem a minimajorság állatállományát. S akkor még a kecske...
Rachel gyereke még mindig itt rendetlenkedik, apró ficnikre szaggatva a szivacsot, amin az anyájával alszanak ... mire végre eljön a jó idő, a szivacsmatrac teljesen az enyészeté lesz :) Majd jól figyelem Gyula bácsit, vigye már a kölket, ha egyszer megalkudott rá.
Rachel megint tüzel ... óborzalom! Mindenféle ebsuhancok ólálkodnak kinn, meg a seggszomszéd tacsikeveréke benn. Párszor barátságosan áttessékeltem a kerítés felett, aztán szóltam seggszomszédnak, hogy nem akarok több kályhalábú német juhászt, csináljunk már valamit, vagy rájuk lőcsölöm az újabb szaporulatot :) Szerencsére sikerült kultúráltan rendezni.
A posványos kert egy borzalom. Ahol nincs hó, ott sár van, kutyakuppanatok, amiket Rachel gyereke szór mindenfelé. Meg tele a posvány mindenféle gallyakkal, mert csekélyértelmű lakóm ügyesen kivágta ugyan a felesleges meggyfát, ám - mint a félmunkák nagymestere - , a gallyakat otthagyta, ahol a fa volt. Igazán csak néhány szelesebb nap kellett, hogy mindenfelé meggyfa-gallyak száldossanak.
S hiába haladnék a gereglyével, hogy majd összekaparom, mert a sár nem enged.
A héten rájöttem, hogy tényleg gyógyulok!
Már nem érzem azt a merev ürességet, ami rögvest azután telepedett rám, h hazacuccoltunk.
Persze, Kobold itt volt-van velem, meg itt a kuckó, Anyukám emléke. Ezek mind-mind terápiás hatással bírnak.
Aztán ott a Duna. Múlt hétvégén megint szakajtottam időt futni az ebtesókkal.
Odafelé kishíján megőrültem. Az a hat hónap, amit nélkülem töltöttek, teljesen elhülyítette őket.
Egyszerűen minden vezényszót elfelejtettek, és szerencse, hogy mindkettőt pórázon vittem a tsz-irodáig, addig tömören emlékeztettem őket: én vagyok a falkavezér, nincs rohangálás szerte-szana és nincs üvöltözés más kutyákkal.
Az öbölben már nincs jég! Ezt ebállataim irtó intelligensen le is tesztelték, egyetlen rohammal vették be a vizet. Aztán, úgy szügymagasságban jöttek rá: azért, mert nincs jég, a víz még kurva hideg :) Rachel valahogy nem akart botok után rohangálni, köszönte.
Érdekes, h ők mindig jobban elfáradnak egy ilyen öböljárástól, mint én. Mire hazaértünk, csak összerogytak, estig a hangjukat se hallottam.
Pedig nekem még ezután jött a konyhaszolgálat. Vártam Koboldot és a szerelmesét, aki irtó kedvesen édesszájú, s minden cukrászati kísérletemet lelkesülten kipróbálja. Sütöttem tehát - rögvest öböljárás után - máktortát citromsodóval. Aztán Kobold egyedül jött haza, ehettem egyedül az egészet ... Kobold az utolsó előtti szeletnél jött rá, h ez tulképp marha jó és kér még. Erre a hétvégére meg császármorzsát rendelt áfonyalekvárral, úgyhogy hamarost neki is állok.
Csak még eltakarítom az egész heti romokat.
Hiába, napi 10-12 óra munka az napi 10-12 óra munka. A hóhérnak van kedve-ideje ilyenkor csiszatolni a kuckót, arra való a szombat :)
Tehát, összegezzem: gyógyulok! Igen! Már nincs akkora zavar a lelkemben, érdekesmód, a héten még arra is rájöttem, teljesen jó munkahelyeim-melóim vannak. Meg van a kuckóm. Meg itt van velem Kobold. Meg ott a kosár, degeszig tömve vetőmagokkal és jöjjön már a melegség!
Érdekes, a cinkék valamit tudhatnak, mert már nem csipegetik a pirinkó házra aggatott cinke-golyót, máshol találhatnak táplálékot. Mi több: a hattyúk már napi KETTŐ tojást tojik! kezdek elszédülni a távlatoktól :):):):)
Kobold közölte velem, ő többet be nem megy hozzájuk tojásért, mert megtámadták :) ez a támadás persze semmi egyéb, mint bizalmas csipkelődés. Csakhogy Kobold erre nem számított, hamar menekvőre fogta :)
Na most hogy is aránylik mindez a River Cottage-hoz?
Egyelőre úgy, hogy vasárnap reggel 9.10-kor ott ülök a Spektrum előtt, lesem Hugh Fearnley-Whittingstall minden szavát, mert végülis amit én itt Dunaegyházán csinálok a városi agyammal-falusi szívemmel, az Hugh "mozgalmának" kismagyar változata. Persze ne gondoljam ám, h egyedül én élvezem a vidéki életet! Csakhogy amit én érzek, azok az én érzéseim.
Pokolian nehezemre esik például hetente egyszer felutazni a Nagyfaluba. Pedig jó bemenni a céghez, jó pofázni a kollégákkal, meg még szépen elképzeltem, h ilyenkor fogom beszerezni a nélkülözhetetlen pestiségeket ... aztán most meg a fene se kívánkozik oda a büdibe, ahol mindenki eszelős hangyák módjára hajszolja magát, a pénzt, meg még ki tudja milyen hívságokat (sic!). Aztán estére hazamegy a ketrecébe, lerogyik a tévéje elé, s várja, mikor lehet már lefeküdni.
Este, sötétben kinn vagyok a kutyáknál. Nézem az eget, h mekkora! és mennyi a csillag rajta-benne! és láthatom!
Szóval, mindent összevetve: sokkal-sokkal-sokkal jobban vagyok.
Pasi ... meglátjuk... még érzékeny vagyok és félek

... no lám, majd egy hónap telt el!

Hiszem, hogy a természet, a kuckóm, a kutyáim és Édesanyám emléke meggyógyít.
Eltelt egy hónap azóta, hogy haza cuccoltunk a Nagy Faluból. Ettől nagyon boldog voltam, s ez a boldogság azóta is tart. Ennek ellenére az elmúlt hónap egyfajta idült bénultsággal, néha fel-felrezzenő vegetálással telt.
Persze ez így, ebben a formában nem igaz, ha visszatekintek februárra. Hiszen hét- és napközben dolgoztam, nem is keveset. Legkevesebb tíz órát ültem naponta a számítógép előtt, s vagy nem szakadt ki a kezemből a telefon, vagy a fülemből a füles, hogy bírjam riogatni a gyanútlan emberiséget. Dehát ez a munkám. Ez a bajdorgatás :) egyfajta lesből támadás ... call centerből élek, meg szakértésből, továbbá mentorálásból és válságkezelésből.S ezektől néha magam kerülök válságba.
Meg mástól.
Augusztus elején felköltöztem a Nagy Faluba, két alaposan megfontolt okból.
Az egyik történelmi szükségszerűség volt: fiam családja időlegesen kettészakadt. Menyem kiment sógorékhoz dolgozni, s amíg fiam és unokám utána mehetett, addig én voltam a bébicsősz. Ez maga volt a csoda. Szilasról, dolgairól, aranyköpéseiről majd nyitok itt külön fejezetet.
A másik ok is egyfajta szükségszerűség volt: oltárian beleszerettem egy tinikori haveromba.
S mert mind sürgetőbbé vált a közös létezés, hát augusztus 9-én becsomagoltam, hogy majd 10-én fiam felfuvarozzon Cs.-hoz.
(Valahogy el ne feledjem már, hogy az elcuccolásom előtti este benn álltam a szekrényemben és sírtam. Marhára nem tudtam, miért bőgök! Hiszen maga a boldogság vár rám Budapesten. Fiam és családja Kőbányán, meg Cs. a nyóckerben. Én mégis bőgtem. Azt is tudtam, ez a bőgés valamit jelent, valamit előre jelez ... csak figyeljek.)
Figyeltem.
Cs. teljesen részeg volt, mire fiammal felcipeltük motyóimat a másodikra. Olyan részeg volt, amilyennek soha nem gondoltam volna. Kivált azért nem, mert korábbi kommunikációja arról szólt, hogy már túl van rajta, már "szociálisan" iszik ... és emlékezzem, amikor egy reggel, itt nálam, a kuckóban, jól láthatóan reszketett a keze reggelinél. Vajon miért nem figyeltem akkor?
Nosza,ott voltam. Fiam el, én maradtam ... olyan átmeneti jellege volt már az első napnak. A második nap reggele már maga volt a téboly. Mert Cs. kinyilatkoztatta, h kettőnk kapcsolatát nem akarja elpénecolni iszákosságával.Tehát nem fog inni. Jöttek tehát a megvonási tünetek.Álló nap ágyban feküdt, tocsogva önnön - nemigazán jó szagú - verejtékében. Marhára rosszul volt.
Én meg marhára nem jókedvűen borogattam langyos törölközőkkel.
Valahogy eltelt az a nap. Jött az este, a következő téboly. Nem tudom, korábban volt-e ilyen tünete, ám akkor este, fürdés után üvöltözött, ordítozott, viszolyogtatóan magas, hisztérikus hangon, hogy nem bírja ezt a viszketést. Mert viszketett az egész teste, s ordítozott, hogy utálja az öblítőket, franc ebbe a pizsamába-ágyneműbe ... mit mondjak, elsírtam magam. Miért? Nemtom. Megijedtem volna?
Aztán jött egy munkahét. Cs. elment az ő dolgozójába én meg otthon, az ő otthonában dolgoztam a fülesemmel.
Főztem ebédet, elmosogattam, felmostam - normális. Igyekeztem hasznossá tenni magam, másnak az otthonában.
Már nem emlékszem, hogy első este, vagy csupán a másodikon, de jött a szörnyű lebaszás.
Tulajdonképpen úgy kezdődött, hogy én benn call centerezek a szobában, s hallom ám, h Cs. , akár egy különösen hisztérikus perpeetum mobile, egyfolytában engem szidalmaz. A szidalmazás oka az volt, hogy nem használtam a mosogatógépet! uristen
Jeges higany csorgott a gerincemen. És jeges gondolatok az elmémben: ez a szerelem?
OK, értem én, hogy a mosogatógép jó és hasznos és takarékos dolog. Csakhogy én egyetlen csészét használtam, egyetlen kanállal,valamint egyetlen tányérból étkeztem. Ezeket mind be kellett volna tennem a mosogatógépbe. (később jöttem rá a ritusra: ha valamilyen edény kellett, nem volt helyette másik, kiszedtük a mosogatógépből, és elmostuk. Egyébként uszkve hetente volt beindítva. Nyilván hülye vagyok, hogy nem érzem át a jelentőségét.)
Valahogy túlestünk ezen a szóváltáson - bár a szóváltás kifejezés decensen szólva is túlzás,mert Cs. mondta-monda-mondta a magáét, én meg döbbenten hallgattam.
Végül kitört a béke.
Másnap aztán folytatódott a feszkó. Most azért, hogy nem házvezetőnőnek mentem oda, ne főzdögéljek hát! (milyen érdekes! amikor bedobtam a törölközőt, beelegeltem és leléptem, és
rendszeresen utánam telefonált, sírdogálásának egyik oka az volt, hogy róla még soha senki nem gondoskodott így. Akkor most mi is van tulképp?)
Mivel dohányzom,s mivel Cs.nem dohányzik, kijártam cigizni a gangra. És néztem azt a féltenyérnyi eget, ami ott megadatott. Igen, a harmadik napon már honvágyam volt.
Így aztán elég hamar hazautaztunk Dunaegyházára.
A kuckómba, a kutyáimhoz.
Hogy az ebtesóim ellátását megoldjam, befogadtam a nyári konyhába egy fickót.
Nohát, Cs. halálosan utálta. Perpeetum mobile-szerű pufogásai leginkább arról szóltak, hogy ez egy trágya fickó, aki majd jól kilopja a szemem.
Ezért aztán 180 éves, vertfalú parasztházam nyílászáróit ezredmilliméter pontosan résmentesítette. A zsalugáterekre fineszes kis reteszeket szerelt, nehogy valaki feltörje a kunyhómat.
Ismerjem el, hogy köszönet ezért neki.
Aztán élvezzem. Mert egy ilyen öreg ház önálló életet él. Lélegzik és mozog. Ajtók-ablakok vetemednek. Amikor végre hazacuccoltunk, a bejárati ajtót azonnal le kellett szedni, a zsanér alá alátéteket tenni, mert nem tudtam bezárni.
Az előszoba fala merő penész. Mert valóigaz, nem jó, ha a bejárati ajtón "be lehet köpni" (Cs.).
Ám az előszobában sajnos van egy hőhíd. Arra a beköpésre alkalmas résre szükség volt, hogy a fürdőből jövő gőz távozhasson. Most nem távozhat. Most penészedik.
Persze, kinyithatnám én a bejárati ajtó kukkoló ablakát - ahol aztán azonnal behullik Rachel, a német juhászom ... mindegy. Kobolddal megbeszéltük, hogy leszaggatjuk azt a szigetelésként-tömítésként odaszegelt lécet, hadd mozogjon a levegő. Amúgy se lesz sokáig ott a bejárat ... persze ez majd egy másik történet lesz, amikor eljutunk odáig.
Amikor visszautaztunk a Nagy Faluba, marhára bezártunk mindent. Cirmost is.
Szerdán telefonált a lakóm, hogy Cirmos nagyon nyávog, micsináljon?
Csípőből tüzeltem: törje be a tornác felőli kisablakot. Cirmos-cica nem lehet ki tudja mennyi ideig bezárva élelem és víz nélkül.
És most jön a téboly: három napig nem mertem megmondani Cs.-nak,hogy a saját házamban, a saját lakóm, a saját ablakomat betörte, hogy kiengedhesse a saját macskámat.
Lett is üvöltözés, mikor végül megmondtam. Meg kellett mondanom, mert megint utaztunk Dunaegyházára. Üvöltött, hogy miért nem mondtam meg korábban? (persze, h korábban üvöltsön). Üvöltött, h hülyét csináltam belőle. Mertmivelhogy ő annyira bezárt mindent, én meg betöretem az ablakot. Üvöltött mindenért.
Aztán, már Dunaegyházán, felugorván a vécéről, üvöltött, hogy uristen, nem fertőtlenítette a vécét, és most mindenféle disznóságot fog összeszedni a lakómtól. Mertmivelhogy Cs. egy kényes úri fiú, aki ha leül vki után a vécére, hát minimum ebolát kap.
Akkor először jelentettem ki, h hagyjuk abba.
Mindjárt azután tettem eme kinyilatkoztatást, h Cs. - szokott hisztérikus hanghordozásával - közölte, ha lenne a faluban egy panzió, elmenne oda. Isten látja lelkemet, én is kívántam ezt a panziót. Aztán elrohant. Nyilván nem panziót keresni, mert később vmivel higgadtabban jött vissza valahonnan. Mondjuk a korcsomából. No, ekkortájt mondtam, hagyjuk abba.
Nem hagytuk abba. Együtt háltunk a kuckómban, másnap együtt feszkóztuk végig a napot, aztán megint vissza a Nagy Faluba. És már csak nyeldestem vissza a könnyeimet, h vajon mikor jön el az ideje, hogy végleg hazatérhetek?
Igen, ennek az oltári nagy l'amour-nak mindjárt az elején vége lett. Mármint az együttélésünk elején. Csak azért tartott még el egy darabig, mert én annyira kedves, gondoskodó, udvarias nő vagyok.
Igen, ezekből és még nagyon sok mindenből kell,hogy kigyógyítson a kuckó, a kutyák, a természet. Az otthonom és Édesanyám emléke.
Évinek hálás vagyok, amiért hónapokra rám bízta Szilast. Három gyermek felnevelése után - amikor már azt érzi az ember,nincs is rá szükség - újra lehet egy kisbabája. És tényeg igaz, a nagyszülők másként viselkednek az unokáikkal, mint a saját gyermekeikkel.Mert bár magzataimmal mindig befogadó, toleráns, türelmes és megengedő voltam, Szilas a barátom lett.
Úgy mentünk bölcsibe,h míg odaértünk, százszor elénekeltem a Kiskecelányomat ... este pedig az Egykismalacröfröfröf-fel altattam, meg a Kiskacsafürdikkel ...
És csodálatos, fullasztó érzés volt, amikor fiam rákérdezett, hogy van pontosan a Darumadárfennazégen ... nekik énekeltem, mikor kicsik voltak és Ő emlékezett rá és énekelte a kisfiának.
Ám ahogy múltak a napok, annyira vágytam jobban és jobban haza.
Este, amikor már leoltottam az olvasólámpát, egészen elalvásig a kuckómra koncentráltam.
Járkáltam a kertben, a házban, a Dunán. Futkostam a kutyákkal...
Ez lehet a "Secret" titka.
És alig vártam a River Cottage újabb és újabb részeit, hiszen azokat nézvést erősödött meg bennem: semmi közöm a fővároshoz. Én ide tartozom, Dunaegyházára.
A képzeletemben mámoros zöldségek fejlődtek a kertemben. Álomi gyümölcsök termettek a gyümölcsfáimon,s már azon sem dúltam magam, h Cs. cukor nélkül rakatta el velem a szilvát, töppedékké.
Már nem fáj annyira, h körte-dió nélkülem hullott-rothadt és a mángold nélkülem fagyott el.
A fák megmaradtak, idén megint lesz körte is, dió is és minden más gyümölcs.
A mángold pedig meghatóan növeszti friss-hars levélkéit ... először csak előbukkantak ezek a levélkék a hó alól, mostanra meg már a hó is elolvadt.
A kertben még inkább sár van, abba pedig inkább nem vetnék semmit, csak elrothatnak a magok. Ki kell várni, már nincs sok hátra a takony időből.
Viszont vettem tyúkokat. Hat tyúkot. Ketten vagyunk itthon Kobolddal, ez a hattyúk elegendő tojást ad. Letojt tyúkok, lekopaszodva ...de már pirosodik a tarajuk, már beszélgetnek velem.
Naponta egy tojást kapok hatuktól! :) tudom, lesz több is, csak szedjék magukat össze az intenzív, ketreces tartás után.
Ma koraeste nagyon jól szórakoztam. Miután megoldottam a barikádot, amivel elkerítem a helyüket, magukra hagytam őket egész napra, hadd nyugodjanak meg. Este, kutyetetéskor még rájuk néztem: meg is kaptam az esedékes egy darab tojást. És rájöttem, milyen okosak! Egy régi sötétítő függönyből amolyan sátorfélét csináltam nekik, azzal a céllal, h a sátor alatt elhelyezett tojófészkeket fogják használni. OK, használják, nem tojnak szerte-szana. Ám ma sötétedéskor tapasztaltam meg, hogy hálóhelynek is használják a "sátort". Mind a hat bebújt a függöny alá, ott melengették egymást, csendben motyogva.

Tehát gyógyulok. Érzem, ahogy lassan-lassan enged fel bénultságom.
Voltunk a kutyákkal, mind a hárommal a Dunán, még a múlt hétvégén. Igaz, az öbölben még jégpáncél volt, máshol mindenhol pedig sár. De a kutyák - s velük én is - irtó boldogok voltunk egymással. Pedig nem csekély macera volt három ebállattal futkorászni.
Intézkedtem, hogy Rachel kölykét valaki fogadja már örökbe, s most reménykedem, lesz jelentkező.
Ma pedig, bénultságom foszladozását bizonyítandó, kipucoltam az árokba vezető kifolyót, végigvonszoltam nem kevésszer a gereblyét az udvaron. Egész nagy rend lett.
A tornácon lemostam az asztalt, sárga-fehér kockás abroszt terítettem rá és visszaszerezve lakómtól a kerti széket, jóízűen bagóztam kinn a szabadban, mindjárt azután, hogy letakarítottam a tornácot is.
Csodás volt!
Nemsoká fizu, s akkor bebuszozok Dunaújvárosba vetőmagokért.
Mindenféle halálfontos magot kell szereznem: cherokee zöldbabot, lollo rosa salátát, cukkinit, brokkolit. Sóskát és zöldborsókat. Póréhagymát. Fűszernövény-magokat. Meg a klasszikus zöldségmagokat.
Aztán szólnom kell a Hegedűsnek, hozhatja a trágyát és áshatja a kertemet.
Nem teszek olyan fogadalmakat, h x kilót lefogyok,mert ha elkezdem enni a saját zöldségeimet, pottyannak le maguktól a Nagy Faluban felszedett kilóim.
Azt sem fogadom meg, h leszokom a cigiről. "Mindössze" kiszoktatom magamat és Koboldot, h kinn cigizzünk, mert marha büdös a függöny itt benn.
Arra sem esküszöm, h tornázni fogok.
Másként osztom be az időmet, h legyen időm a kutyákkal elfutni a Dunáig+vissza.
És kinyitom a szívem ... hátha erre jár a szerelem. Ha tudom ...
Még nem tudom, képes vagyok-e rá, de meg kell próbálnom.
Nem lehet minden férfi alkesz-paranoiás-tisztaságmániás és depressziós.
Na, mára ennyi. Kíváncsi vagyok, mikor fogok megint ideülni?

Végre itthon!

Éjjel megint fagy volt, s a egyáltalán nem úgy tűnik, hogy ki fog sütni a nap. Mégis teljesen boldog vagyok. A Nagyfaluban ilyenkor már tócsába menően depressziós voltam, torkig érő halálvággyal, reszketős halálfélelemmel, egyéb nyalomságokkal.
Viszont most végre itthon vagyok!
Ha Kobold nem erőszakoskodik, még ki tudja, meddig húztuk volna a Nagyfaluban. Minden nap rosszabbul fizikailag és lelkileg. Én például több, mint tíz kilót híztam, Kobold meg elfelejtette, milyen érzés jóízűen enni. Így aztán Ő olyan lett, mint a vonatfütty, én meg feszt undorodtam a rámrakódott hájaktól.
Életkedvünk se volt szivet-lelket derítgető, az utolsó napokban már mindketten úgy ébredtük, mint ki egész éjjel követ tört, s a hányingerig fokozódott mindez, mire bejutottunk a munkahelyünkre. Nagy cucc, bejutni! két villamosmegállónyira volt. Csakhogy közben mivel mindennel találkoztunk: utcára hajigált, ócska ágybetéttel, kiborogatott kukákkal, kunyoráló hajlékalanokkal, továbbá rohadalomsok autóval, a belőlük áradó bűzzel és a Nagyfalu sajátos, nagyvárosi szürke levegőjével.
Mondtam is Koboldnak, tök feleslegesen szellőztetünk, kintről nagyobb büdi jön be ...
Ebben a rút, spleen-es hangulatban életmentő volt az a két sorozat. Az egyik A viktoriánus farm - épp most lett vége. A másik a River Cottage így+így+úgy+úgy. Tehát tavasszal, és peca és kúra.
Innen-onnan: tehát erdőből-mezőről-útszélről-tengerpartról, továbbá házikertekből begyűjtött
ÉLŐ nyersanyagokból szenzációs, ÉLŐ étkek. Élő élet. Nem vegetálás, hanem ÉLET!
Valszeg a River Cottage és A vikoriánus farm volt, ami felgyorsította a folyamatot: gyerünk haza!
Hiszen van nekünk egy tüneményes kuckónk Dunaegyházán. Van benne minden, ami kellhet: például ágy, ami kényelmesen kemény és sima. Ágynemű: csodáspuha tollas párnák. Van szekrény és szőnyeg (szőnyegek padlón és falon). Van konyha, berendezve: sokéves munkával összegyűjtögetett, sajátos stílusú tányérok, bögrék. Edények és gépek. Van fürdőszobánk, benne melegvízzel. Aztán van egy kertünk. Kicsinek tűnik, de azért el tudok benne veszni pár órára, amikor a gazokkal csatázom.
Vannak fáink, még meg sem számoltam, mennyi. Van fenyőnk és tujáink és borókánk. Van diófánk, aztán alma, barack, meggy, cseresznye, körte, szilva. (Mi meg nem kevés pénzért vásároltuk Nagyfaluban az ismeretlen eredetű, ismeretlen módon kezelt gyümölcsöket. S most nem tudok nem dühös lenni, mert amikor tavaly nyár végén itt hagytam a kuckót, merő kényszerből, volt egy pasi az életemben, akinek számos kellemetlen tulajdonsága közül a listavezető az erőszakosság volt. Nyájasan csinálta az isteadta, mégis erőszakos volt. Így azután leszüretelve az épp termőre fordult fiatal szilvafát, az utazótáskányi szilvát felcipeltük a nyóckerbe, s ott, a pasi gázsütőjében, a pasi erőszakos utasításai által vezérelve cukor nélkül összetöppesztettük az egészet az egyötödére. Tökfeleslegesen pofázhattam, hogy kéne bele cukor, meg hogy én cukorral szeretem. A pasi ragaszkodott a "rusztikus" szilvalekvárhoz, így lett belőle tán 8 kisebb üveg szilvajellegű kenőcs. Nyányó. Enyőke.
OK, tudom, Szabolcsban tényleg cukor nélkül - is - teszik el szilvábul a liktáriumot. Ám ott van minimum hét szilvafa, van miből rusztikuskodni. Így maradtam én erre a télre szilvalekvár nélkül. S akkor most itt megfogadom: többé soha senki nem dumálhat bele abba, ami az én kompetenciám!)
Mindegy, boldog vagyok, s ez a lényeg!
Kobold tényleg egészen erőszakos lény bír lenni, ha úgy érzi.