GYÓGYULOK! GYÓGYULOK! GYÓGYULOK!

Napok óta ásót lóbálva közlekedem a kertben, amit most azért nem mernék kertnek nevezni, inkább posványnak. Kikérem magamnak a márciusi havazást!
Miután őrült pénzeket költöttem irtó fontos zöldség- és fűszernövény vetőmagokra, s napi rendszerességgel izélgettem Hegedűst, hozná már a trágyát, ásózná már a posványt - hát leszakadt az ég. Most akkor ülök a meleg kuckóban, s feszült önelégültséggel lapozgatom a kis színes tasakokat: megint több cukkinimagot vettem, mint amennyit én magam - egész nyáron - elfogyasztanék, viszont merő előrelátásból beszereztem mindenféle futkosó-illatos virágmagokat is.
Aztán intézkedtem nyúlketrec, s a belevaló nyulak felől, tehát ha Isten velem, akkor jövő héten két selymes tapsifüles fog dombírolni a kamrában. És akkor még törhetem a fejem, hol fogom elszállásolni azt a húsz csirkét, amiből Húsvétra már rántani való lesz. Magammal sem tisztáztam, a kacsák hol fognak lakni... végülis nekik is van hely a kamrában, épp csak drótkerítésbe kell beruháznom, amivel elkerítem a minimajorság állatállományát. S akkor még a kecske...
Rachel gyereke még mindig itt rendetlenkedik, apró ficnikre szaggatva a szivacsot, amin az anyájával alszanak ... mire végre eljön a jó idő, a szivacsmatrac teljesen az enyészeté lesz :) Majd jól figyelem Gyula bácsit, vigye már a kölket, ha egyszer megalkudott rá.
Rachel megint tüzel ... óborzalom! Mindenféle ebsuhancok ólálkodnak kinn, meg a seggszomszéd tacsikeveréke benn. Párszor barátságosan áttessékeltem a kerítés felett, aztán szóltam seggszomszédnak, hogy nem akarok több kályhalábú német juhászt, csináljunk már valamit, vagy rájuk lőcsölöm az újabb szaporulatot :) Szerencsére sikerült kultúráltan rendezni.
A posványos kert egy borzalom. Ahol nincs hó, ott sár van, kutyakuppanatok, amiket Rachel gyereke szór mindenfelé. Meg tele a posvány mindenféle gallyakkal, mert csekélyértelmű lakóm ügyesen kivágta ugyan a felesleges meggyfát, ám - mint a félmunkák nagymestere - , a gallyakat otthagyta, ahol a fa volt. Igazán csak néhány szelesebb nap kellett, hogy mindenfelé meggyfa-gallyak száldossanak.
S hiába haladnék a gereglyével, hogy majd összekaparom, mert a sár nem enged.
A héten rájöttem, hogy tényleg gyógyulok!
Már nem érzem azt a merev ürességet, ami rögvest azután telepedett rám, h hazacuccoltunk.
Persze, Kobold itt volt-van velem, meg itt a kuckó, Anyukám emléke. Ezek mind-mind terápiás hatással bírnak.
Aztán ott a Duna. Múlt hétvégén megint szakajtottam időt futni az ebtesókkal.
Odafelé kishíján megőrültem. Az a hat hónap, amit nélkülem töltöttek, teljesen elhülyítette őket.
Egyszerűen minden vezényszót elfelejtettek, és szerencse, hogy mindkettőt pórázon vittem a tsz-irodáig, addig tömören emlékeztettem őket: én vagyok a falkavezér, nincs rohangálás szerte-szana és nincs üvöltözés más kutyákkal.
Az öbölben már nincs jég! Ezt ebállataim irtó intelligensen le is tesztelték, egyetlen rohammal vették be a vizet. Aztán, úgy szügymagasságban jöttek rá: azért, mert nincs jég, a víz még kurva hideg :) Rachel valahogy nem akart botok után rohangálni, köszönte.
Érdekes, h ők mindig jobban elfáradnak egy ilyen öböljárástól, mint én. Mire hazaértünk, csak összerogytak, estig a hangjukat se hallottam.
Pedig nekem még ezután jött a konyhaszolgálat. Vártam Koboldot és a szerelmesét, aki irtó kedvesen édesszájú, s minden cukrászati kísérletemet lelkesülten kipróbálja. Sütöttem tehát - rögvest öböljárás után - máktortát citromsodóval. Aztán Kobold egyedül jött haza, ehettem egyedül az egészet ... Kobold az utolsó előtti szeletnél jött rá, h ez tulképp marha jó és kér még. Erre a hétvégére meg császármorzsát rendelt áfonyalekvárral, úgyhogy hamarost neki is állok.
Csak még eltakarítom az egész heti romokat.
Hiába, napi 10-12 óra munka az napi 10-12 óra munka. A hóhérnak van kedve-ideje ilyenkor csiszatolni a kuckót, arra való a szombat :)
Tehát, összegezzem: gyógyulok! Igen! Már nincs akkora zavar a lelkemben, érdekesmód, a héten még arra is rájöttem, teljesen jó munkahelyeim-melóim vannak. Meg van a kuckóm. Meg itt van velem Kobold. Meg ott a kosár, degeszig tömve vetőmagokkal és jöjjön már a melegség!
Érdekes, a cinkék valamit tudhatnak, mert már nem csipegetik a pirinkó házra aggatott cinke-golyót, máshol találhatnak táplálékot. Mi több: a hattyúk már napi KETTŐ tojást tojik! kezdek elszédülni a távlatoktól :):):):)
Kobold közölte velem, ő többet be nem megy hozzájuk tojásért, mert megtámadták :) ez a támadás persze semmi egyéb, mint bizalmas csipkelődés. Csakhogy Kobold erre nem számított, hamar menekvőre fogta :)
Na most hogy is aránylik mindez a River Cottage-hoz?
Egyelőre úgy, hogy vasárnap reggel 9.10-kor ott ülök a Spektrum előtt, lesem Hugh Fearnley-Whittingstall minden szavát, mert végülis amit én itt Dunaegyházán csinálok a városi agyammal-falusi szívemmel, az Hugh "mozgalmának" kismagyar változata. Persze ne gondoljam ám, h egyedül én élvezem a vidéki életet! Csakhogy amit én érzek, azok az én érzéseim.
Pokolian nehezemre esik például hetente egyszer felutazni a Nagyfaluba. Pedig jó bemenni a céghez, jó pofázni a kollégákkal, meg még szépen elképzeltem, h ilyenkor fogom beszerezni a nélkülözhetetlen pestiségeket ... aztán most meg a fene se kívánkozik oda a büdibe, ahol mindenki eszelős hangyák módjára hajszolja magát, a pénzt, meg még ki tudja milyen hívságokat (sic!). Aztán estére hazamegy a ketrecébe, lerogyik a tévéje elé, s várja, mikor lehet már lefeküdni.
Este, sötétben kinn vagyok a kutyáknál. Nézem az eget, h mekkora! és mennyi a csillag rajta-benne! és láthatom!
Szóval, mindent összevetve: sokkal-sokkal-sokkal jobban vagyok.
Pasi ... meglátjuk... még érzékeny vagyok és félek