No, túl vagyok egy izzasztó rohanáson. Végigloholtam a falut, egészen a túlsó végéig, eleséget beszerezni a tesóknak: kutyáknak, kacsáknak, tyúkoknak. Nem említettem, egy macska is él velem, Cirmos, aki Édesanyám hagyatéka. Öregecske már, de azért ezen a tavaszon is megajándékozott két dobozlakóval. Velőtrázóan tudják hasogatni a papírdobozt, mert marhára ki kéne már jönni ... csak akkor dráma lesz, feszt azt kell néznem, mikor melyik kis dodzsem van a lábam alatt :)
Mindig így voltam-voltunk az állatokkal. Gyerek- és lánykoromban Pesten a harmadikon nem lehetett. Fiam születésekor kinyilatkoztattam, hogy egészséges testű-lelkű gyereket csak vidéken lehet nevelni. S lőn! vidéki lettem. Az állatoknak ott van helyük ebben történetben, h a magzatjaim mindig tudták, bárminő állatot hazahordhatnak: kicsit lapos békát, elárvult egérkölyköket, zacskós kismacskákat. Mindig tele voltunk kettő- meg négylábú testvérekkel. Gyönyörű történeteim vannak az egymás kölykeit szoptató kutyákról-macskákról ... :)
Most egy német juhász szukám van: Rachel, meg Frodó, a dalmata-pumi keverék kiskan. Ők aztán igazán tesók.
Mert egyszer csak azt vettem észre, h fölnőttek a magzatok, s mivel így neveltem őket, hát kirepültek. No, akkor tényleg és komolyan összetörtem. Sokáig-sokáig azt éreztem, már soha többé senkinek nem lesz rám szüksége. Ami szerintem egy normális érzés volt, amikor a három magzatot gyakorlatilag és ténylegesen egyedül neveltem fel.
S akkor tényleg keménynek kellett lennem! Nem ülhettem le, nem nyavalyoghattam.
A kedvenc történetem ezzel kapcsolatban az az időszak, amikor Móron laktunk átmeneti szálláson (hogy miért, azt inkább máskor). Addigra már megszereztem a kitudjahányadik szakmámat. EU pályázati szakértő lettem :) ÉS naponta 3-4 tárgyalást kellett lebonyolítanom Székesfehérvárott. S annyi pénzem nem volt, hogy bebuszozzak Fehérvárra. Most gondold el! hajnalban felkeltem az átmeneti szállón, kinyaltam magam, üzletiesre, aztán kiálltam a főútra és bestoppoltam Fehérvárra. Kora délután, mielőtt besötétedik, stoppal vissza. Ez két hónapig ment így. Sikerült egészen formásra lefogynom, már majdnem agársovány voltam :)
S mivel maximalista vagyok, s mindig mindenhez odateszem saját magamat is, a potenciális szerződő partnereimnél vállaltam, hogy elkészítem nekik a megvalósíthatósági tanulmányt. Gyönyörű volt! Advent első hetében ülök a fehérvári Ford-dealer igazgatói szobájában, irtó elegánsan és irtó kompetensen. Esszük az adventra kikészített szaloncukrot, szörnyű bölcselményeket mondok és írok. Aztán hálából kifuvaroznak a Ford Mondeo tesztautóval az autóbusz pályaudvarra, hogy haza tudjak menni Mórra .... az átmeneti szállóra, amiről persze ők nem tudtak :):):):) Jaj, most nagyon hangosan nevetek!
Azt az egyet engedd, hogy megállapítsam: nem érzem magam megtört léleknek. Való igaz, módszeresen rugdosott az élet, meg csapkodott is az ökleivel. Viszonylagos rendszerességgel emlegetem: akit Isten szeret, azt próbálja - hát énértem egyenesen rajong!:)
A megtörtség helyett inkább úgy jellemezném magam, hogy alkalmazkodó-lágy-befogadó-puha lélek vagyok, a tetejébe nőből!
Akit arra kényszerített az élet, hogy férfiként éljen. Valahogy ebből a szerepből van már elegem.
De úgy is mondhatom, ha lenne tököm, tele lenne, hogy feszt olyan paskókba botlom, akik úgy vannak velem, hogy jó lesz ennek a bivalyerős nőnek az árnyékában megbújni. Szándékosan nem írtam férfit, szándékosan paskót írtam. Írhattam volna farkast is, de most minek cifrázzam?
Tudod, az a nő vagyok, aki cafrangos idegekkel, remegő izmokkal-reszkető inakkal is mindig mindent végigcsinál.Aztán legfeljebb elbukik. De már megtanultam, ha bukom, nem szabad azonnal felpattanni. Először szép lassan a fél térdemre - szokni a fenti klímát ... aztán ha már erősebb vagyok, a másik térdemre ... s így tovább egész addig, míg megint fölé tudok magasodni a dolgoknak, aztán hadd fújja a hajam újra a szél.
Legnagyobb szenvedélyem az élet, s nem engedhetem meg magamnak, hogy ne éljem! Mert amíg életben vagyok, bármi megtörténhet ... S mindent ezzel a szenvedéllyel csinálok, néha túl is pörgök, elfeledvén, hogy a szervezetem már nem tizenhat éves :)
A szexhez való viszonyulásomról: utálom, hogy lila ködbe burkolnak mindent, ami az ember egyik elsőrendű örömforrásával összefügg. Vagy aljasul visszataszító tömegtermékké degradálják, vagy csillámporos-rózsálló nyálba-takonyba burkolják. S mindkettőtől elvész a lényeg. A két ember kölcsönös odaadása-befogadása-egybeolvadása, ha csak átmenetileg is.
Nem véletlen, hogy könyveim stílusa erotikus fantasynak nevezhető.
Jelölt kiadóm szerint az erotikám elegáns :):):):):):). Ezt az első kézirat olvastán mondta. A másodiknál pirinkót elrémült. Azt mondta, ő fenemód élvezte, de hát ... egy kicsikét .... pornográf. Nyugi, tudja ő, nem szándékosan malackodom, helye van annak, amit és ahogy leírok ... csak hát az ő kiadója leginkább veretes szépirodalomra szakosodott, meg lexikonokra. Kiröhögtem. Ha összejön, kiadom magánkiadásban. Tudom, teszteltem, igény van erre a fajta irodalomra. Igény van arra, hogy merjünk a szexusról őszintén beszélni, minden trágárság nélkül. Ha Eve Ensler megtehette a Vagina-monológokkal - én is megtehetem!
DE! mint korábban írtam, volt részem jó nászokban, tehát csak magáért a dugásért inkább nem ...
Nem az a nő vagyok, aki egy farokért mindent eldobál. Ahhoz a farokhoz (bocsáss meg, amiért így fogalmazok, így jön ki belőlem!) tartozzon egy férfi, olyan férfi, akinek a talpa alá tehetem a kezem. S még akkor is megfontolom, miről mondok le.
Egész életemben lázadtam minden ellen, amit rám akartak kényszeríteni. Akár a szüleim, akár a "létező szocializmus", akár a közerkölcs. Nem voltam szabados, nem ugráltam egyik ágyból a másikba. Csupán elfogadtam, amit megadatott.
A gyermekeimet is ebben a szellemben neveltem. S ne feledjük, a három magzatból kettő leány. És nem szorongtam, mi lesz ha fel kell világosítani őket :)
Amikor már éreztem, itt az ideje beengedni a beszélgetéseinkbe a szexualitást, volt egy pazar esténk. Hárman voltunk otthon. Fiam koleszban (ő megoldotta önnön felvilágosítását :), lányaim apja valamelyik kocsmában. Beszélgettünk a csibékkel, és az zakatolt bennem, hogy a fenébe tudom megértetni velük az óvgumi fontosságát? hiszen már volt AIDS.
Aztán jött a szikra. Felugrottam, kirohantam a konyhába, s a csibék visongó derültségétől kísérve szépen felöltöztettünk egy kígyóuborkát. Azóta is emlegetik. És megtanultak vigyázni magukra :)
Érdekes, hogy Egerből indultál. Éltem Heves megyében, Tarnaszentmiklóson. Akkor, abban az időben rohadt jó volt a tarnaszentmiklósi romáknak. Csináltam egy pártot, majd gyorsan rájöttem, nem politizálni akarok, hanem segíteni. Így lett egy saját, különbejáratú szeretetszolgálatom, aminek folyományaként volt gyerekkarácsony a templomban, mindenfelől összekoldult ajándékokkal. Mert azok a kiscsávók nem számíthattak ajándékra. Nyertem pályázatot az Autonómia Alapítványtól, s a programban résztvevő sok-sok cigány családnak lett konyhakerti vetőmagja, vetőburgonyája. Aztán másodosztályú naposcsibéket is koldultam egy heves megyei maszek keltetőtől, meg még tápot is hozzá. Munkákat szereztem a romáknak, hogy a polgármester azt mondta, ezért a faluért még ember nem tett ennyit, mint én.
Most pedig Szolnokon vagy. Szolnokhoz nagyon kellemes, frivol emlékek fűznek. Volt egyszer egy MÁV Járműjavító Művelődési Ház. S annak egy amatőr filmes csoportja. A csoportnak egy vezetője - akivel sokáig nagy szerelemben voltunk :) De hát ez már olyan nagyon régen történt. No, ő sem az az egyszálbélű cérnagiliszta volt :):):):):):)

Izgatott vagyok, mert a tesómat összehoztam a pesti kolléganőmmel. Ma találkoznak először személyesen, s nekem még a talpam is görcsöl az izgalomtól. Iszonyúan drukkolok nekik!

Továbbá lejárt a mosógép, még nem főztem, pisilnem is kell.
ÉS ki kell takarítanom a kuckómat, mert úgy néz ki, mintha egész héten buliztam volna egymagamban. Pedig csak dolgoztam, és esténként a skype-on tartottam a lelket a leendő szerelmespárban, bírják már ki szombatig. Végre eljött a szombat, még a végén lesz egy szabad estém :)
Hacsak ki nem találják, hogy iderohannak és csináljunk örömtüzek éjszakáját!